Mentor Szakképző Iskola
Szoc.gondozó-ápoló osztály

MENÜ

Folyt. köv.

Az érzékelés és észlelés

  • Az érzékelés és az észlelés közötti különbségek
  • A küszöbök fogalma és szerepe
  • Az érzékelés és az észlelés fiziológiai háttere
  • Az érzékleti modalitások
  • Látás
  • Hallás
  • Szaglás
  • Ízlelés
  • Bőrérzékletek
  • Az észlelés fogalma
  • Az észlelés funkciói: lokalizáció és felismerés
  • A figura-háttér jelenség és a perceptuális organizáció elvei
  • Mélységészlelés
  • Mozgásészlelés
  • Felismerés
  • Mintázatfelismerés és annak elméletei
  • Észlelési konstanciák

Az érzékelés és az észlelés közötti különbségek

A körülöttünk lévő fizikai és társas világgal való nyílt dinamikus kapcsolat az alapja értelmi és érzelmi fejlődésünknek egyaránt. A környezet megismerése által alakítjuk, formáljuk a minket körülvevő világot, miközben mi magunk is alkalmazkodunk ehhez a világhoz. A megismerési (kognitív) folyamatok első lépcsőfoka a környezet ingereinek az érzékelése. Az ember nem csak a külvilág megismerésére törekszik, hanem önmaga belső világának a megismerésére is, melynek kiindulópontja szintén az, hogy felfogjuk, azaz érzékeljük testünk jelzéseit. Az érzékelést és az észlelést a pszichológia külön folyamatként vizsgálja (először Thomas Reid /1710-1796/ skót filozófus különítette el a két folyamatot), bár a két folyamat szorosan egymásra épül. Mielőtt részletesebben rátérnénk az érzékelés (szenzáció) és észlelés (percepció) folyamatának, jellemzőinek ismertetésére, fontos, hogy a két folyamatot elkülönítsük egymástól.

Az érzékelés alatt, az érzékszerveinkben található receptorok segítségével történő ingerek felvételét, és annak ingerületté, azaz elektromos impulzussá alakítását értjük.

Az észlelés azonban magasabb idegrendszeri folyamatokat feltételez, ugyanis e megismerési folyamat alatt az ingerület tudatosítását és annak integrálását értjük.

Tehát érzékeljük a különböző ingereket (pl. fény, hang stb.) és ezeket elektromos impulzus formájában az érző idegpályák a megfelelő agyi központokba szállítják, ahol tudatosulnak, vagyis például a fény inger egy pislákoló gyertyaként észleljük. Az emberek nemcsak gondolkodásukat, személyiségüket, viselkedésüket tekintve különböznek egymástól, hanem abban is hogyan észlelik a körülöttük lévő világot. Az érzékelés és észlelés, mint a megismerés alapja befolyásolja gondolkodásunkat, viselkedésünket, személyiségünk alakulását.

 

Küszöbök fogalma és szerepe

A külvilágból és saját testünkből érkező számtalan hatások közül nem vagyunk képesek mindent érzékelni. Nem érzékeljük például az ultrahangokat, melyek segítségével a denevérek kitűnően tájékozódnak a sötétben, vagy a fény esetében az ultraibolya sugarakat sem. Érzékelésünknek tehát megvannak a biológiai határai, ezek a küszöbök. Megkülönböztetünk alsó és felső abszolút ingerküszöböt, valamint különbségi küszöböt. Nézzük mit is takarnak pontosan ezek a fogalmak!

  • Abszolút alsó ingerküszöb: az a legkisebb inger, amelyet már érzékelni tudunk. Például hallás esetén ez 16 Hertz, látás esetén pedig 400 nanométer az abszolút alsó küszöb.
  • Abszolút felső ingerküszöb: az a legnagyobb erősségű inger, amelyet még képesek vagyunk érzékelni. Például hallás esetén ez 20 ezer hertz, látás esetén pedig 700 nanométer az abszolút felső küszöb.
  • Különbségi küszöb: két inger közötti legkisebb eltérés, amely az érzékletben is változást okoz. A különbségi küszöb függ az ingerek intenzitásától, minél nagyobb az adott inger intenzitása, annál nagyobb mértékben kell azt változtatni ahhoz, hogy ez az érzékletben is változást idézzen elő, azaz annál nagyobb lesz a különbségi küszöb.

Például a könyvtárban suttogók hangerősségének alig történő változását is képesek vagyunk érzékelni, míg egy ordítozó ember esetén a különbségi küszöb mindenképpen magasabb lesz, mint az előző esetben.

Az ingerküszöbök változhatnak attól függően is, hogy mennyire vagyunk fáradtak, milyen a hangulatunk és érdeklődésünk. Ebből következően egy adott inger érzékelése jelentősen eltérhet más és más személyek esetében.
Az érzékelés és az észlelés élettani (fiziológiai) háttere

Az érzékelés folyamata során az ingerek felvétele az érzékszervekben, a bőrben, az izmokban, izületekben, sejtmembránok felületén található receptorok, érzékelő sejtek segítségével történik. Minden receptor ill. érzékszerv rendelkezik egy neki megfelelő adekvát ingerrel (pl. a szem adekvát ingere a fény). A receptorokat különböző szempontok szerint csoportosíthatjuk. Aszerint, hogy az ingerforrás a szervezeten belül, vagy kívül helyezkedik el megkülönböztetünk külső (extero-) és belső receptorokat (interoceptorokat), az ingerforrás jellegét tekintve pedig, thermo-, kemo-, foto-, mechanoreceptorokat stb. A thermoreceptorok hő, a kemoreceptorok, kémiai ingerek, a fotoreceptorok fényingerk a mechanoreceptorok pedig nyomás ingereket érzékelik.

A receptoroktól az ingerületet az érző (szenzoros) idegpályák szállítják a központi idegrendszer megfelelő területeihez, ahol azok feldolgozásra kerülnek.

Az érzékelő apparátust analizátornak nevezzük, részei pedig a már említett receptorok, érző idegpályák és megfelelő agyi központok. Nézzük vázlatosan, milyen utat jár be a például a fényinger a látás esetében! A fény érzékszerve a szem. A szemben a retinán találhatók a fotoreceptorok (csapok és pálcikák), melyek érzékelik azt, majd a receptoroktól a látóidegeken keresztül jut el az ingerület a tarkó lebenybe, ahol feldolgozásra kerül.

Fájdalomérzékelés

Sanders a következőképpen határozza meg a fájdalmat: a fájdalom intenzív szenzoros diszkomfort és érzelmi szenvedés, amely aktuális, képzelt vagy fenyegető testi szövetek károsodásához vagy irritációjához kapcsolódva jelentkezik. A fájdalom érzékelése szubjektív és pszichológiai tényezők által meghatározott. Az érzékelés e fajtájának nagyon fontos szerepe van az életbemaradás szempontjából, a fájdalmat kiváltó tényező elkerülésére, vagy gyors gyógyulás keresésére motivál. A fájdalom jelentősen befolyásolja közérzetünket és emocionális állapotunkat is.

A fájdalomnak két típusát különböztetik meg:

  • Fázisos fájdalom: erős fájdalom, amely gyorsan nő és ugyanilyen gyorsan csökken.
  • Tónusos fájdalom: tompább fájdalom, mint a fázisos fájdalom, de állandó jellegű és tartós.

A fájdalom kontrolljában az én-hatékonyság az egyik legfontosabb tényező. Erre a kölcsönhatásra épül a fájdalom egyik legalapvetőbb magyarázóelmélete, a kapu-elmélet, amely Melzack és Wall (1965) nevéhez fűződik. Az elmélet szerint a központi idegrendszerben található egy „idegi kapu”, amely zárt állapotában nem engedi tovább a fájdalom keltette idegimpulzusokat a magasabb agyi központok felé. A kaput az agyból lefelé küldött jelek zárják, ami arra enged következtetni, hogy fájdalom észlelt erősségét a mentális állapot is befolyásolja.

A fájdalomérzékelést jelentősen befolyásolja az adott kultúra hatása, amelyben az ember él. Például számunkra gyakran elviselhetetlennek tűnő fájdalmakat kell rezzenéstelen arccal elviselniük a különböző természeti népcsoportok férfitagjainak, férfivá avatásuk részeként.

Az észlelés fogalma és funkciói

Az észlelés (percepció) az érzékszervi adatokra épülő kognitív tevékenység. Az észlelés (percepció) azon pszichológiai folyamtok összessége, amelyek útján felismerjük, szervezzük, és jelentéssel ruházzuk fel a környezeti ingerekből érkező észleleteket. Az észlelésünket jelentősen befolyásolják előzetes tapasztalataink, ismereteink, pillanatnyi hangulatunk, szükségleteink, érdeklődésünk, valamint az adott kultúra, amelyben élünk. Az észlelésben nagyon fontos szerepe van a tanulásnak is.

Az észlelés funkciói: lokalizáció és felismerés

Lokalizáció

Az észlelésnek a tárgyak felismerése mellett, fontos feladata a tárgyak helyzetének meghatározása. A lokalizáció tehát a tárgyak helyzetének észlelését foglalja magába. Ez több tényezőből tevődik össze: a figura háttértől való elválasztása, a tárgyak csoportosítása, a távolság és mélység észlelése, és a mozgásészlelés.

A figura-háttér

Ha egy inger két vagy több elkülöníthető területet tartalmaz, az egyik részét általában figurának (előtérnek), a többi részét pedig háttérnek látjuk. A figurának látott terület tartalmazza a tárgyat, tömörebbnek látszik, mint a háttér és úgy, mintha az előtt lenne. A figura nem mindig egyértelmű, mint azt a 6-os számú ábra is mutatja. A Rubin-serleg példája azt illusztrálja, hogy bizonyos esetekben a háttér és a figura felcserélődhet. A figura-háttér jelensége nemcsak a vizuális ingerek esetén figyelhető meg, hanem a hang), az ízlelés és más érzékletek során is.

A háttérből kiemelkedő figurákat észlelésünk során különböző elvek szerint csoportosítjuk. A perceptuális organizáció elveit az alaklélektan képviselői írták le. Ezek a következők:

  • Hasonlóság elve: az egymáshoz hasonló dolgokat egy csoportba észleljük.
  • Közelség elve: az egymáshoz közelebb lévő tárgyakat észleljük egy csoportba
  • Jó folytatás elve: azt a hajlamunkat fejezi ki, hogy az egy adott forma körvonalába eső elemeket együvé csoportosítjuk
  • Zártság elve: egy adott alakzat hiányzó részeit (réseit) hajlamosak vagyunk kitölteni és egységes zárt formaként észlelni azokat

Mozgásészlelés

A mozgásészlelés szempontjából megkülönböztetünk látszólagos és valódi mozgást. A látszólagos mozgás esetén, a retinán állókép keletkezik, amit mégis mozgóképként észlelünk. A látszólagos mozgás kitűnő példája a film, ahol egy másodperc alatt 24 filmkockát vetítenek le, amit mi mégis mozgóképként észlelünk.

Az indukált mozgás esetében sem mozdul el a kép a retinán. Az indukált mozgás során a kisebb tárgy hátterében lévő nagyobb háttér mozdul el azt a látszatot keltve, hogy a kisebb tárgy mozog. A régi filmekben még találkozhatunk ezzel a jelenséggel, ugyanis a robogó autó látszatát gyakran mozgó háttérrel próbálták kelteni, miközben az autó egy helyben állt.

Valódi mozgás esetén elmozdul a kép a retinán, és ez mozgásélményhez vezet.

A valódi mozgásnak két formáját különítjük el:

  • Abszolút mozgás: a tárgy sima háttér előtt mozdul el.
  • Relatív mozgás: a tárgy mintázott háttér előtt mozdul el.

 

„Külön érdekesség, hogy a szemmozgató izmok proprioceptív receptorai tájékoztatják a szemmozgásokról a látórendszert, ezért pusztán a szemmozgások miatt bekövetkező retinális képelmozdulás, nem vezet el a mozgásélmény kialakulásához. Ugyanakkor a szemmozgásokból és a valódi képmozgásokból származó információk egybevetésével a perceptuális rendszer olyankor is képes észlelni a mozgást, ha szemünkkel folyamatosan követjük a mozgó tárgyat.”

 

Felismerés

 

Az észlelés egy másik fontos funkciója a tárgyak felismerése. Egy tárgy felismerése annyit jelent, hogy hozzárendeljük egy kategóriához (pl: ez egy madár, ez egy rózsa stb). A felismerés teszi lehetővé, hogy a közvetlenül adott információn túllépjünk és a rejtett, közvetlenül nem észlelhető tulajdonságokra is következtessünk.

Marr a felismerésnek korai és kései szakaszát különbözteti meg. A korai szakaszban a tárgyak leírása olyan primitív vonásokkal történik, mint vonalak, élek, szögek, színek stb.

A vonásdetektor elképzelés a primitív vonások felismerésére ad magyarázatot. Ez egy fiziológiai (élettani) elképzelés, amely a formaészlelést az agyi neuronok működésére vezeti vissza. Hubel és Wiesel nevéhez kapcsolódik az elképzelés kísérleti igazolása. A vizuális kéregben (tarkó lebeny) specifikus neuronokat mutattak ki, amelyek kizárólag az ezekhez tartozó neuronokhoz tartozó retinaterületeken keltett ingerületre reagálnak. Háromféle un. Kérgi vonásdetektort különítettek el:

Egyszerű sejtek: meghatározott irányú és helyzetű egyenes vonal ingerre reagálnak

Komplex sejtek: az adott irányultságú élek mellett azok mozgására is aktivitásba kerülnek

Hiperkomplex sejtek: akkor kerülnek ingerületbe, ha mindezen túl az ingert jelentő vonal meghatározott méretű és/vagy a vonalak meghatározott szöget zárnak be.

Az elképzelés a mintafelismerés alapját képezi.

A kései szakasza a felismerésnek a tárgy primitív vonásokkal történő leírását összehasonlítja a különböző kategóriákba tartozó tárgyak vizuális emlékezetben őrzött alakleírásával, és kiválasztja a legjobban megfelelőt.

A természetes tárgyak alakja egyszerű geometriai formákra hasonlít.

Minázatfelismerés

Különböző magyarázatok, elméletek születtek a mintázatfelismeréssel kapcsolatban, amelyek arra keresik a választ, hogy hogyan történik a különböző mintázatok felismerése.

Templátegyeztetés

Ezek a modellek abból az elképzelésből indulnak ki, hogy tapasztalataink révén a tárgyakról a memóriánkban a potenciálisan felismerhető mintázatokat megjelenítő legjobb prototípusokat vagy sablonokat, azaz templátokat tárolunk. A bonyolult tárgyak felismerése úgy zajlik, hogy az adott észleleti mintázatot összevetjük ezekkel a templátokkal és kikeressük a legjobb illeszkedést. Ilyen folyamat például az élet más területén az ujjlenyomat-azonosítás.

Tulajdonságegyezetetés

Ennek az elképzelésnek az a lényege, hogy az észlelt mintázat tulajdonságait összevetjük a memóriában tárolt tulajdonságegyüttesekkel. E modellek szerint specifikus tulajdonságokkal rendelkező folyamatok vannak az agyban, amelyek bizonyos munkamegosztás szerint fogadják és elemzik az inger tulajdonságait.

A templátegyeztetés és a tulajdonságegyeztetés elmélete sem ad tökéletes választ a felismerésre, a teljes és objektív modell megtalálása még várat magára

 

A figyelem


  • A figyelem fogalma
  • A figyelem működésével kapcsolatos elméletek
  • A figyelem sajátosságai
  • A figyelem fajtái
  • Szándékos figyelem
  • Spontán figyelem
  • Automatikus figyelem
  • Kitartó figyelem

A figyelem fogalma

A figyelem az ingerek közötti szelektálás. A külső és belső környezetünkből (a szervezeten belüli világ) ingerek sokasága ér bennünket. Azt, hogy az ingerek áradatából mit észlelünk, a figyelem határozza meg. A figyelem szelektív és irányadó funkciójából fakadóan válogatunk az ingerek között. A figyelem működését kiválóan modellezi a reflektor működése.

„A figyelmi működés egy mozgatható reflektorra hasonlít, melynek fényét ráirányíthatjuk a bennünket érdeklő dolgokra, kiemelve azt a környezetében levő, homályban maradó tárgyak közül. A reflektor fókuszát szűkítve a megvilágított terület kisebb lesz, de élesebben, részletgazdagabban látjuk. Ha szélesítjük a fókuszt, nagyobb területet, több dolgot tekinthetünk át, de ezeket már nem látjuk olyan élesen.”

A fent idézett folyamat megy végbe, például akkor is amikor a könyvtáros megpróbálja a polcokon található könyvek sokaságában megtalálni azt a könyvet amit a könyvtárlátogató kér.

A figyelem kiemeli, pontosabbá, élesebbé teszi észlelésünket, optimális feltételeket teremtve ezzel az információk felfogásához és feldolgozásához.

 

A figyelem működésével kapcsolatos elméletek

A figyelemmel kapcsolatos különböző elméletek a figyelem működését próbálják modellezni. Valójában egyik sem ad választ a figyelemmel kapcsolatos kérdések teljes körére. A figyelmet leggyakrabban az ún. „koktélparti helyzetekben” vizsgálják. A koktélparti vendége ugyanis többnyire egy társalgást követ, és minden mást figyelmen kívül hagy, függetlenül attól, hogy milyen lármás a társaság. Ezt a helyzetet az ún. dichotikus hallgatási helyzetekkel modellezik, amikor egy fejhallgatón a két fülbe egyidejűleg különböző szövegeket játszunk. A kísérleti személyeket arra kérik kövessék figyelmükkel az egyik fülbe érkező szöveget, majd megkérdezik mire emlékszenek a nem figyelt szövegből. A kísérletben résztvevők rendszerint nem emlékeznek a nem figyelt szöveg tartalmára. Emlékeznek viszont a nem figyelt szöveg fizikai jellemzőire: női vagy férfi, magas vagy mély hangot hallottak-e. Emlékeznek a zörejekre és a nem beszédből származó hangingerekre (pl. dudálás stb.)

E vizsgálatokra alapozva dolgozta ki Broadbent a figyelem szűrőmodelljét. Az elmélet alapján a figyelem működése egy szűrővel jellemezhető, vagyis az érzékszervek felől érkező információkat megszűrjük és csak a figyelt csatorna információi jutnak tovább és kerülnek feldolgozásra. A szűrő minden vagy semmi törvénye szerint működik. Az elképzelés azonban nem ad választ arra, hogy a kísérleti személyek miért voltak képesek emlékezni a nem figyelt szöveg bizonyos jellegzetességeire. Arra sem kapunk választ az elmélet alapján, hogy kísérleti személyek, a legtöbb esetben a saját nevüket is képesek voltak meghallani, ha az elhangzott a nem figyelt csatornán (saját-név hatás).

Treisman elméletében egy csillapító rendszerről beszél, mely a nem figyelt csatorna jeleinek aktivitását csillapítja, így az nem éri el a feldolgozáshoz szükséges szintet. Treisman elméletével már magyarázható, hogy miért vagyunk a nem figyelt csatornán elhangzó nevünket, illetve a szöveg bizonyos jellegzetességeit felidézni (Atkinson, 1998). Vannak kísérleti adatok, azonban arra vonatkozóan is, hogy a nem figyelt csatornán beérkező szavak is feldolgozásra kerülnek és ha ennek nem is vagyunk tudatában, befolyásolják teljesítményünket. „Egy kísérletben a figyelt csatornán beérkező mondatok többértelmű szavakat tartalmaztak (pl. Üres volt a tank, ahol a tank szó egyaránt jelent harci eszközt és üzemanyagtartályt), miközben a nem figyelt csatornán olyan szavakat adtak, melyek összefüggésben álltak a figyelt csatorna többértelmű szavainak jelentésével (pl. üzemanyag). A feladat az volt, hogy értelmezzék a hallott mondatokat. Annak ellenére, hogy a kísérletben részt vevők nem tudták felidézni a nem figyelt fülbe érkező szavakat, a mondatok értelmezésekor a többértelmű szónak azt a jelentését vették figyelembe, amely a nem figyelt fülön halott szóhoz kapcsolódott (pl. Az autó leállt, mert elfogyott a benzin) Ez azt igazolja, hogy már a figyelmi szelekció előtt is van ingerfeldolgozás és a nem figyelt ingerek jelentése is keresztüljuthat a szelekción.”

A figyelem elméletek közül a legfrissebbek a kapacitásmodellek. Ezek az elméletek azon alapulnak, hogy a figyelem korlátozott kapacitással rendelkezik, és ez oszlik meg a különböző csatornák között. A kapacitás megoszlását több tényező is befolyásolja, hajlamaink, szükségleteink, érdeklődésünk, arousal szintünk, a bennünket érő ingerek jellege, jelentősége, ismertsége.

A figyelem sajátosságai

A figyelem terjedelme: arra ad választ, hogy hány tárgyat tudunk egy adott pillanatban figyelmünkkel megragadni. A figyelem terjedelmét már 1871-ben vizsgálta Jevons egy egyszerű kísérlettel. Egy marék babot dobott tálcára, és megpróbálta egyetlen pillantással megállapítani a babszemek számát. Ezt a tettét többször is megismételte és minden alkalommal gondos feljegyzést készített arról, hány szemet vélt megpillantani a tálcán és hány szem volt ott valójában. Ha a babszemek száma 8-9-nél több volt, akkor hibázni kezdett. Ebből a kísérletből arra lehet következtetni, hogy a figyelmünkkel egy adott pillanatba kb. 7+-2 tárgyat tudunk befogni. Ez a szám megegyezik a rövid idejű memória kapacitásával. Az ikonikus (szenzoros) emlékezet (lásd. Emlékezet) alapján azonban azt feltételezhetjük, hogy figyelmünk terjedelme nagyobb, csupán az elemek felismeréséhez és a róluk való beszámoláshoz nem áll rendelkezésünkre elegendő idő, mert az ikonikus tár az információt kb 1 másodpercig őrzi.

A figyelem tartóssága: azt mutatja meg, hogy mennyi ideig vagyunk képesek figyelmünket ráirányítani egy tárgyra. A figyelem e jellemzőjét számos tényező befolyásolja: mennyire monoton ingerre kell figyelnünk, érdeklődésünk, arousal szintünk (a szervezet általános izgalmi és éberségi állapota), feladattudatunk stb. Ez egyértelműen mutatja, hogy nagyon nagy egyéni eltérésekkel találkozhatunk, a figyelem tartósságát illetően.

A figyelem megosztottsága: azt jelzi, hogy egyszerre hány dologra tudunk párhuzamosan figyelni. A figyelem megosztottságát jól illusztrálja Stroop kísérlete, amit mi magunk is könnyedén elvégezhetünk. Próbáljuk meg hangosan kimondani az alábbi ábrán olvasott szavak színét.

A feladat nagyon nehéz, mert miközben figyelmünket az egyik szempontra a színre összpontosítjuk, a másik fontos szempont a szavak jelentése is figyelmünket „ostromolja”, gátolva a színmegnevezést.(Séra, 1998) Valójában egyidejűleg nem követhetünk figyelmünkkel két párhuzamos tevékenységet, csak abban az esetben, ha az egyik tevékenység automatikussá válik. Ellenkező esetben figyelmünk ugrál egyik tevékenységről a másikra, jelentősen rontva figyelmi teljesítményünket. Például a több tévécsatorna műsorának egyidejű követése is úgy lehetséges, ha már meglévő ismereteink segítségével kikövetkeztetjük a figyelmen kívül maradt részeket, ami jelentősen torzíthatja az észlelt információt.

A figyelem átvitele: azt fejezi ki, hogyan tudjuk figyelmünket egyik dologról egy másik dologra átirányítani. A figyelem átcsúszása egyik dologról a másikra történhet szándékosan és spontán, akaratunktól függetlenül. Ez utóbbi fordul elő, ha valaki nagy robajjal feldönti székét a csendes olvasóteremben, hiszen ilyenkor szinte mindenki átviszi figyelmét az éppen olvasott szövegről, a zaj forrására. Sokkal nehezebben tudjuk azonban átirányítani figyelmünket a minket nagyon érdeklő dolgokról más, kevésbé érdekes dolgokra.

 

Folyt.köv.

Szavazás

Meg vagy elégedve az oldal tartalmával?
IGEN
NEM
Asztali nézet